Hogyan lesz valakiből Giselle? Interjú Volf Katalinnal

Hogyan lesz valakiből Giselle?

 Volf Katalint választották a Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetőjének, aki augusztus elsejétől fogja betölteni az új posztot. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Érdemes balettművészt a műfaj taníthatóságáról és jelenlegi trendekről is kérdeztük.

Nagyon meghatódtál, amikor a sajtótájékoztatón két részletet vetítettek a 42 évesen hirtelen elhunyt ifj. Nagy Zoltánnal közös pas de deux-itekből.

Nagyon. Húsz évet táncoltam Ifjú Nagy Zoltánnal és akkor egyszer csak nincs. A mai napig szorít ez az érzés, könnyes lesz a szemem, ha rá gondolok. Ez nem dráma, hanem csak egy reakció, befejezetlen történet. Nem is tudtunk elbúcsúzni, ezért is hiányzik annyira.

A technikán túl mitől lesz valaki jó partner?

Talán attól, hogy emberileg nagyon odafigyel a másikra, érzi a másikat, hogy nem kell magyarázni, nem kell megjátszani semmit, hanem minden természetesen történik.

A te életedben ki az a mester, akinek a pedagógiájából, szellemiségéből a legtöbbet merítesz, amikor tanítasz?

Nekem Menyhárt Jacqueline volt a mesterem, akiről most egy emlékóra keretében fogunk megemlékezni a lányaimmal, mert húsz éve hagyott itt bennünket. Ő nagyon meghatározó számomra, és ezt csak idővel ismertem föl: amikor bekerültem a nagyvilágba, nagyon sok minden elvonta a figyelmemet, de ahogy múlik az idő egyre inkább visszafordulok hozzá. Egyre intenzívebben jelen van az életemben. Ugyanakkor a mester szó hallatán nekem azonnal Seregi László jut az eszembe, hiszen tulajdonképpen ő csinált belőlem táncost.

Következetesen "lányaidnak" nevezed a tanítványaidat. Ez is része annak a szellemiségnek, hogy a tanítás során valahogy a balett keménységét, tradícióban gyökerező hierarchikusságát enyhítsd?

Jóra világítottál most rá. Én nem érzem magam tanárnak, sokkal inkább egy művészi-színházi létet hozok a lányoknak ösztönösen. Nem tudok szigorú pedagógus lenni. Harminc évig egy bizonyos fajta színházi létben szocializálódtam, és én ennek szellemiségében próbálom nekik a balett fegyelmezett rendjét megtanítani. Ők pedig ezt piszkosul élvezik. Nem akarom rájuk kényszeríteni a rendszert, bemagoltatni velük a mozdulatokat, kicentizni a lépéseket, hanem azt szeretném, hogy maguktól érezzenek rá és értsék meg a logikáját. 

A balett az utóbbi időben, részben a social mediának köszönhetően szinte már sporttá vált, extrém magasra ugranak a táncosok, negatív spárgába emelik a lábukat a balerinák. Pedagógusként mi a véleményed erről a trendről?

Azt gondolom, hogy természetes, hogy idővel változik a balett, hiszen az úszók is gyorsabban úsznak, a magasugrók is magasabbra ugranak, mint régen. A fizikai követelmény nagyobb lett, de ha igazán művészi teljesítményt akarsz látni, akkor nem feltétlenül ezeket az extrém táncosokat keresed, akik felugranak és közben hármat pördülnek. A balett tempója felgyorsult, és minden egy kicsit szélsőségesebb lett: magasabbra kell emelni a lábat, gyorsabban kell odaérni, minden pillanatban ott kell lenni. Ezt úgy tudnám jellemezni, hogy régen a mondat volt a tánc alapegysége, most pedig a betű az. Régen nem volt olyan tiszta a pozíció, alkatilag nem volt ilyen egyformaság, ugyanakkor több egyéniség volt. Ha a kettő találkozik most, az csodás. Marianela Nuñezre gondolok például, aki számomra a tökéletes táncos. Ő olyan természetességgel táncol, ahogy mi itt beszélgetünk.

Ahogy neki, neked is az egyik legemlékezetesebb szereped volt a Giselle, éppen a színészi, érzelmi megformálás miatt. A balettnek ezt az oldalát hogyan lehet megtanítani?

Nyilván az ember abból táplálkozik a tanítás során, amit a saját bőrén tapasztalt: én is csak azt tudom átadni, ahogy az évek során készültem a szerepekre. El lehet mesélni a történetet, a szereplő motivációit, belső világát. De ezerféleképpen tudunk megfogalmazni egy történetet. Ami nagyon fontos, hogy ne a balettmester legyen Giselle, hanem a tanulóból hozzuk ki Gisellet, hogy az a saját története legyen. Én erre törekszem, és azt gondolom, hogy volt már rá példa, hogy sikerült.

Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a közelmúltban felszínre tört a Magyar Nemzeti Balett és a Táncművészeti Egyetem között rég óta forrongó ellentét. Te egyszer már nyíltan megfogalmaztad a véleményedet, amikor felkértek Eldar Alijev megbízott balettigazgató vezetőtársának, akinek nem értettél egyet a tevékenységével. Most mennyire szeretnél beleavatkozni ezekbe a vitákba?

Nézz ide, az említett úriember ma már nem hírértékű. Ami most zajlik, abba nem szeretnék belefolyni. Azt gondolom, hogy változni fognak dolgok. Harminc évet töltöttem az Operaházban, tehát még mindig több időt, mint néhány mostani vezető. Nyilván van véleményem a helyzetről, amit nagyon szívesen megosztok azzal, aki meg is hallgatja, meg is fontolja. Ez csak egy szakmai tapasztalat, amit az ember elmond, de magamtól nem fogok előhozakodni ezzel.

Szeretnél még táncolni?

Nem. Kitáncoltam magam.

De ha nem is klasszikus balettet...

Nézd, soha ne mondd, hogy soha. De most, hogy itt ülünk, azt mondom, hogy elég volt és mindent eltáncoltam, amit szerettem volna.

Forrás: https://fidelio.hu/tanc